Csomafalvi legendák

"A Délhegyben arany csepeg"

Az Aranyász szerepel az erdei megnevezések között. Ez arra vezethető vissza, hogy a csomafalviak közül még sokan emlékeznek, hogy állítások szerint az erdőben arany után kutattak Mária Terézia idejében.

Az 1950-es évek elején a geológusok nem találtak itt aranyat, csak urániumot. Azon a helyen, ahol a fúrás van, sárga víz folyt, erre fogták rá, hogy az arany is lehet. Erről nevezték el a gyermekek Aranyásznak a helyet.

Mária Terézia idejében, 1767-ben valóban végeztettek felmérést, szakértők által, az Erdélyi Fiscalis vagy Kincstári Igazgatás a helyi Balló-kúria közreműködésével. Az Erdélyi Tezauriatus azonban az öt pontban foglalt "Pro Memoria" lényegét úgy fogalmazta meg, hogy a hely vadsága, a sűrű erdők és az út járhatatlansága, valamint a székely faluközösség közösségi jogai olyan akadályok, amelyek egyelőre nem teszik lehetővé a kutatások, majd a bánya tényleges megnyitását kitermelés végett.

Az '50-es évektől a geológusok befúrtak a hegybe, bányát nyitottak és 1200 m, mások szerint 850 m mélyre ástak a Vállu-pataknál, a járatokat pedig embermagasságba építették ki. Állítólag itt 150 évre találtak kitermelni való anyagot.

Délhegy mezejének a szélén létezik egy nagy lapos kő, amiben a hiedelem szerint Jézus lábának és pálcájának (egyesek szerint a szamár patájának is) nyoma látható.

A régi öregek azt tartották, hogy amikor Jézus a földön járt, itt maradt a nyoma, amiből sosem szárad ki a víz. Ezért kéri sok beteg, hogy ebből a vízből vigyenek nekik, a gyógyulás reményében bízva.

Nagyon régen Csomafalva helyén egy tengerszem volt. A gyönyörű helyet körülölelő hegyek oldalába telepedtek le az emberek, egy folyó partján ütöttek tanyát a fenyvesek és a sziklák között. Törzsük parancsnokává Álmost nevezték ki, egy erős és bátor férfit.

Ahogy telt-múlt az idő, az egykoron szelíd vezér kegyetlenné, szívtelenné vált, keményen dolgoztatta az embereit, hajcsárokat is állíttatott melléjük, ezért az emberek meggyűlölték vezérüket. Idővel Álmos feleségül vette a halkszavú, csendes Jerikát, hatalmas várat építtetett rabszolgaként tartott embereivel. Pár hónap múlva Jerika fiút szült, akit Ébernek neveztek el. Ahogyan nőtt, úgy vonták be őt is a vadászat rejtelmeibe.

Egyik éjjel édesanyja azt álmodta, hogy az őket körülvevő erdőkben arany van elrejtve, de hogy hol lelhető fel a kincs, azt csak saját fia elégetése után tudhatta meg, miután a felszálló füstöt követi. Sokáig tépelődött az asszony, de végül a kapzsiság úrrá lett rajta és elhatározta, hogy feláldozza fiát a gazdagságért. Összehívták a falu lakóit és úgy döntöttek, hogy a szegénységtől csak úgy szabadulhatnak meg, ha a fiút feláldozzák. Az apa nem akart beleegyezni, de a többség helyette is döntött. A fiú végül magát áldozta fel, így akarta megmenteni a faluját. Pogány szertartással égették el Ébert, amit a falu közepén rendeztek meg. Ezután elindultak a füst irányába és egy nagy barlanghoz jutottak. Bementek, körbejártak mindent, napokig keresték a kincset, de nem találtak semmit. Aki nem úgy dolgozott, ahogyan azt Álmos követelte, azt megverette vagy megölette. Már az egész törzs gyűlölte őt.

Egyszer, miután megveretett egy öregembert, az megátkozta őt: „Fiadat elevenen elégetted, itt pedig a népedet öleted meg, ha még egyetlen ember meghal a kezed alatt, változzál kővé feleségeddel együtt!” Álmos nem vette figyelembe az öregember szavait, utána is sok ember halt meg a kezei alatt. Felesége sokat sírt feláldozott fia miatt. Tudta, hogy az öreg átka hamarosan be fog következni, egyszer nagy vihar támadt, a fákat kitépte és hatalmas sziklákat görgetett el helyükről. Az asszony kiszaladt a várból egészen a Kicsi Somolyóig, még egyszer visszanézett, hogy nem csillognak-e a hőn áhított aranyak a völgyben és utolsó pillantását a vár felé vetve kővé változott Jerika. Ezzel egyidőben a vár és kegyetlen ura is sziklává dermedtek.

A kővé változott várat Várkövének, a kővé változott asszonyt Jerika kövének emlegetik.